Csinibaba Táncdalfesztivál - Katona József színház X Budapest Park

Csinibaba Táncdalfesztivál - Katona József színház X Budapest Park - Budapest Park
2023.  május 21. vasárnapKapunyitás 18:00 Koncertek Elmúlt esemény

Koncert infó

A koncertműsorra kizárólag állóhelyek válthatóak. A teraszokon korlátozott számban székek találhatóak, helyfoglalás: érkezési sorrendben.

Az esemény a Mastercard támogatásával valósul meg.

Ilyen még nem volt! Május 21-én rendezzük meg a Budapest Park és a Katona József Színház egyszeri és megismételhetetlen közös műsorát. A különleges, kísérleti előadás ugyanis a koncert és a színház fúziójából jön létre, amelynek gerincét a Csinibaba című film betétdalai, illetve a hatvanas évek táncdalfesztiváljainak örökzöld slágerei adják.

A Katona József Színház fennállásának 40. évfordulója alkalmából egészen új vizekre evez, és belekóstol a koncertek világába. A Vajdai Vilmos rendezésében és Schnabel Zita látványtervei alapján megvalósuló élőzenei műsor lényege, hogy a Katona József Színház társulata olyan, a Parkban is gyakran megforduló vendégénekesekkel, mint Bagossy Norbert (Bagossy Brothers Company), Beck Zoli (30Y), Fekete Giorgio (Carson Coma), Járai Márk (Halott Pénz), Jónás Vera (Jónás Vera Experiment), Lábas Viki (Margaret Island), Németh Juci (Budapest Bár), Péterfy Bori, Sena (Irie Maffia) és Vitáris Iván + Balla Máté (Ivan & The Parazol) kiegészülve hívja életre a hatvanas évek táncdalfesztiváljait - különös tekintettel az 1967-es ikonikus eseményre - egy játékos koncert-show keretein belül.

 

Az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költség kerül felszámításra. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a fogyasztó felé. A kezelési költség összegéről a jegyértékesítési felületen tájékozódhatsz. Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban (nyitvatartás) és bizonyos Ticketportal jegyirodákban megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra. További információkat ide kattintva találsz.

Bővebben

 

Közreműködő színészek, Katona

Bán János

Béres Bence

Bezerédi Zoltán

Elek Ferenc

Fullajtár Andrea

Jordán Adél

Keresztes Tamás

Kiss Eszter

Kocsis Gergely

Lengyel Benjámin

Mentes Júlia

Mészáros Béla

 

Ónodi Eszter

Pálmai Anna

Pálos Hanna

Rajkai Zoltán

Rezes Judit

Rujder Vivien

Szacsvay László

Takátsy Péter

Tasnádi Bence

Tóth Zsófia

Vajdai Vilmos

Vizi Dávid

 

Vendégszínészek

Nagy Ervin

Thuróczy Szabolcs

 

Énekesek

Bagossy Norbert

Beck Zoli

Fekete Giorgio

Járai Márk

Jónás Vera

Lábas Viki

Németh Juci

Péterfy Bori

Sena Dagadu

Vitáris Iván + Balla Máté 

 

Zenekar: NART Orchestra Big Band

Zenekarvezető: Meggyes Ádám

 

Alkotók

Rendező: Vajdai Vilmos

Látvány: Schnabel Zita

Stylist: Giliga Ilka

Dramaturg: Bíró Bence

Koreográfus: Duda Éva

Zenei vezető: Szepesi Mátyás

Korrepetitor: Wagner-Puskás Péter

Videó: Török Marcell, Nagy Réka

Fény: Pető Gergő, Bárány Bence

Rendezőasszisztens: Fejes Vera

 

Színészegyeztetés: Csontos Sarolta

 

Fodrászok, Öltöztetők

 

Gazdasági vezető: Dely Katalin(Katona József Színház), Veres Tamás(Budapest Park)

Adminisztratív igazgató (Katona József Színház): Wiegandt Júlia

Marketingvezető: (Katona József Színház): Horváth Máté

PR manager ( Budapest Park): Biczó Andrea

 

Produkciós vezető: Kazimir Annamari (Katona József Színház), Tűzkő Lili (Budapest Park)

Kevesebb

KIEMELT HELYSZÍNEINK (SKYBOXOK, LOUNGE-OK)
2024. MÁRCIUS 25 UTÁN KERÜLNEK NYILVÁNOS ÉRTÉKESÍTÉSRE


Fontos információk

16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.
21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.