HIPERKARMA

support: Hangácsi Márton, Hakumba
HIPERKARMA - Budapest Park
2024.  május 24. péntekKapunyitás 18:00 Koncertek Elmúlt esemény

Koncert infó

Az este tervezett menetrendje: 

18:00 - Kapunyitás
18:10 - Hangácsi Márton
19:10 - Hakumba
20:10 - Hiperkarma
A pontos menetrend változhat, így a tervezetthez képest kisebb eltérések előfordulhatnak.

 

 

Ez az év sem múlhat el Parkos HIPERKARMA koncert nélkül!

Az idén huszonnégy éves zenekar a kezdetektől rendszeres fellépője a Budapest Parknak, és rengeteg emlékezetes pillanattal, illetve felejthetetlen élménnyel lettek gazdagabbak azok, akik látták-hallották ott őket.

2024-es nyárváró koncertjük sok szempontból is rendkívül izgalmasnak ígérkezik:

Egyrészt tízéves lett a csapat harmadik albuma, a KONYHAREGÉNY, és ezt megünneplendő, régen játszott gyöngyszemek is fel fognak csendülni erről a korábban kissé háttérbe szorított lemezről.

A másik újdonság, hogy itt hallgathatjátok meg először élőben a május 1-jén megjelenő/megjelent vadonatúj HIPERKARMA számot, amely a TIK-TAK címet viseli, és amelynek külön érdekessége, hogy ez az első olyan HK-dal, amelyet a szerző Bérczesi Róbert teljesen józanul komponált.

Mindezek mellett természetesen előkerülnek majd az elmúlt huszonnégy év kihagyhatatlan HK-slágerei is, megtűzdelve további érdekességekkel, de nem szeretnénk lelőni minden poént, legyen elég annyi, hogy érdemes most meghallgatni Katit, Benőt, Sztivit és Robit, vagyis a kirobbanó formában lévő HIPERKARMA zenekart!

 

22:00-tól folytatjuk az estét:

NECC PARTY

 

Bővebben

 

Az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költség kerül felszámításra. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a fogyasztó felé. A kezelési költség összegéről a jegyértékesítési felületen tájékozódhatsz. Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban (nyitvatartás) és bizonyos Ticketportal jegyirodákban megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra. További információkat ide kattintva találsz.

 

Küzdőtér

Terasz jegyek

Terasz jeggyel jogosult vagy belépni a VIP bejáraton. A Teraszokról exkluzív helyről élvezheted a koncertet, és a koncert utáni bulit, továbbá elkülönített bárok, és mosdók állnak rendelkezésedre. A Terasz jegy megváltása nem biztosít ülőhelyet. A teraszokon található limitált számú ülőhely érkezési sorrendben foglalható el. A megváltott Terasz jegyedet a főpénztárban karszalagra cseréljük. A kapott karszalaggal a küzdőtér is látogatható.


A koncertek után hajnalig tartó bulik várnak több helyszínen.

Jegyértékesítés: 

https://www.budapestpark.hu/events/hiperkarma-20240524

Jegyinformáció:

  • Felelősséget csak a Budapest Parktól, vagy hivatalos partnereinktől (tixa.hu, Ticketportal) vásárolt jegyekért tudunk vállalni.
  • A jegyedet ne tedd közzé semmilyen felületen!
  • A budapestpark.hu oldalon vásárolt jegyedet nem kell kinyomtatnod! A telefonodon lévő jegy (QR kód vagy vonalkód) bemutatásával beléphetsz.

Korhatár a koncertekre:

16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el. 21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.

Kevesebb

Fontos információk

16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.
 21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.

Hallgasd meg őket!