Az este tervezett menetrendje:
18:00 - Kapunyitás
18:10 - Hangácsi Márton
19:10 - Agócs Márton & Fejér Mihály
20:10 - HIPERKARMA
A 2000-ben alakult HIPERKARMA 2025-ben negyedszázados korba lép, ami azért is különösen nagy szó, mert a csapat finoman szólva is viharos, feloszlásokkal és többéves szünetekkel tarkított pályafutása során rengeteg alkalommal került a végső kiégés állapotába, sőt, volt, hogy még túl is ment azon.
A Bérczesi Róbert gitáros-énekes-dalszerző alapította zenekar túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden zenei, szellemi és fizikai határon átlépett, amin csak egy magára valamit is adó, igazságkereső, trú rockzenekar átléphet, és az énekes nem egyszer a túlvilág kapujából kormányozta vissza magát az életbe, hogy aztán több évtizeden át tartó kábítószerfüggőségével 2020-ban végleg leszámolva és főnixként újjászületve ismét életre keltse szeretett zenekarát, amely az azóta eltelt években erősebb és keményebben hasít, mint valaha.
A HIPERKARMA eddig összesen hét nagylemezt jelentetett meg, ezekből fognak előadni egy csokorra valót minden korszakukból válogatva, a teljes életművet lefedve 2025. április 25-én a Budapest Parkban megrendezendő huszonötödik születésnapi koncertjükön, ahová ezúton is sok szeretettel meginvitálnak minden kedves érdeklődő zenebarátot!
A zenekar tagjai:
Szöllőssy Kati – basszusgitár
Bérczesi Róbert – ritmusgitár, ének
Hámori Benedek – dob
Kis Tibor Sztivi – szólógitár
Bővebben
Az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költség kerül felszámításra. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a fogyasztó felé. A kezelési költség összegéről a jegyértékesítési felületen tájékozódhatsz. Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban (nyitvatartás) és bizonyos Ticketportal jegyirodákban megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra. További információkat ide kattintva találsz.
Kevesebb16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.
21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.
A legjobb hang és fénytechnikával, valamint az óriási LED kivetítőkkel felszerelt szentély alatt az emberek tomboló árrá változnak, hogy te meglovagolhasd tajtékjukat.
Amikor a zenészek lemennek a Nagyszínpadról hogy koccintsanak veletek, a nézőtér tánctérré változik, hormonok robbannak, és itt íródnak életed legvadabb fejezetei. Mert a Parkban az este vége hajnalban van!
Külön bejárat-, pult, mosdó és igazán különleges kilátás: a Park egy teljesen új arcát mutatja meg neked. Gyere be a teraszhoz tartozó VIP bejáraton, és hagyd kint a valóságot!
A „Single Skybox by Samsung” helyszín a Budapest Park egyik legmagasabb pontján található légkondis, panorámás, 15 főre tervezett skybox, a lehető egyik legjobb helyen, ahonnan a kedvenceidet biztosan pár méterről láthatod.
Mindehhez külön mosdó és saját, privát terasz társul, és ha ez nem lenne elég, kényelmes kanapék, szénsavas üdítő, ásványvíz, 30 doboz sör (0,5l) és némi snack (fingerfood falatkák, aprósütemények, gyümölcsök, rágcsák) garantálja a felhőtlen szórakozásod. A megváltott terasz jegyedet a főpénztárban karszalagra cseréljük. A kapott karszalagokkal a Hoppá! terasz első szektora, és a küzdőtér is látogatható. A maximális kényelem érdekében külön étel- és italcsomagok is rendelhetőek előre, hogy a saját ízlésednek megfelelően, a lehető legexkluzívabb környezetben bulizhass. A „Single Skybox by Samsung" helyszín a főbejáraton, illetve azzal szemben állva a Park jobb oldaláról kerülve a Hoppá! VIP bejáraton keresztül közelíthető meg.
Amennyiben egy Skybox az érintett rendezvény kezdetét megelőző 24 órában kerül megvásárlásra, a bekészítés tartalma változhat.
A „New Wave Skybox by Bookline” a Budapest Park egyik legmagasabb pontján található légkondis, panorámás, 20 fő befogadására alkalmas exkluzív helyszín.
Mindehhez külön mosdó és saját, privát terasz társul, és ha ez nem lenne elég, kényelmes kanapék, szénsavas üdítő, ásványvíz, 35 doboz sör (0,5l) és némi snack (fingerfood falatkák, aprósütemények, gyümölcsök, rágcsák) garantálja a felhőtlen szórakozásod. A megváltott jegyedet a főpénztárban karszalagra cseréljük. A kapott karszalagokkal a Mastercard terasz középső szektora, és a küzdőtér is látogatható. A maximális kényelem érdekében külön étel- és italcsomagok is rendelhetőek előre, hogy a saját ízlésednek megfelelően, a lehető legexkluzívabb környezetben bulizhass. A "New Wave Skybox by Bookline" a főbejáraton, illetve azzal szemben állva a Park bal oldaláról kerülve a Mastercard VIP bejáraton keresztül közelíthető meg.
Amennyiben egy Skybox az érintett rendezvény kezdetét megelőző 24 órában kerül megvásárlásra, a bekészítés tartalma változhat.
A „ Display Lounge by bp” egy privát VIP helyszín 15 fő részére a jobb oldali terasz színpadhoz legközelebb eső részén.
Exkluzív környezetben láthatod kedvenceidet pár méterről, a legjobb barátaid és 30 doboz (0,5l) sör társaságában. Megváltott jegyedet a főpénztárban karszalagokra cseréljük. A kapott karszalagokkal a küzdőtér is látogatható. A „ Display Lounge by bp” a főbejáraton, illetve azzal szemben állva a Park jobb oldaláról kerülve a Hoppá! VIP bejáraton keresztül közelíthető meg.
A Budapest Park az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költséget számít fel. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a Jegyvásárló felé.
A forint összegben meghatározott kezelési költség a megvásárolni kívánt jegy árának 5%-a, de minimum 300 Ft, amit a jegyvásárlás során számítunk fel. Amennyiben a kezelési költség a jegyárhoz képest tört szám lenne, automatikusan a matematikai kerekítés szabályai szerint kerül kiszámolásra a fizetendő kezelési költség pontos összege.
A fenti szabály alól kivételt képezhetnek azok a rendezvények, melyek a Budapest Parkban, de nem a Budapest Park szervezésében jönnek létre (ún. bérlős rendezvények). Ilyen esetekben - a rendezvényszervező kérésére - a jegyvásárláskor felszámított kezelési költség összegének meghatározása eltérhet a jegyárankénti 5%-tól, melyről azonban a jegyvásárlás folyamatában előzetes tájékoztatást adunk.
Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban és bizonyos Ticketportal jegyirodákban megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra.
Bizonyos rendezvényekre értékesített jegyek vásárlása során SZÉP kártyát is elfogadunk. Az adott rendezvény esemény aloldalán jelöljük, ha nem fogadunk el SZÉP kártyát a fizetésnél, illetve ahol van lehetőség SZÉP kártyás fizetésre, ott a fizetési opciók között találja a vásárló a SZÉP kártya lehetőséget. SZÉP kártyával történő vásárlás során nem számítunk fel kezelési költséget.