Infected Mushroom, Skazi, Yahel, XYU

Infected Mushroom - Budapest Park
2019.  július 12. péntekKapunyitás 18:00 Koncertek - Nagyszínpad Elmúlt esemény

Koncert infó

A több mint két évtizede indult Infected Mushroom az elektronikus zene egyik legfontosabb úttörőjeként vált ismertté a szcénában. A neves IDJ Magazine kétszer is a világ 10 legfontosabb DJ-i közé választotta őket; több tízmillió lejátszással és egy igazi elvakult rajongóbázissal a hátuk mögött a Los Angeles-i bázisú, de izraeli származású páros az elektronikus zene egyik legerőteljesebb kis királyságát építette ki maga körül.

Hat év után július 12-én pedig végre visszatérnek a Budapest Park színpadára, ahová túlvilági ütemeik és pszichedelikus dallamaik mellett tavaly decemberben megjelent stúdióalbumuk anyagát is magukkal hozzá majd! És ez még nem minden: az Infected után két - szintén izraeli illetőségű - szupersztár producer áll a DJ pult mögé – SKAZI, aki a punk rock műfajából nyergelt át a pszichedéliába, illetve a folyamatosan listavezető trackeket szállító Yahel . Az estét pedig tovább színesíti az XYU ritkaságszámba menő fellépése – Mester Tamás egyedülálló és lélegzetelállító elektronikus zenei utazásával kiegészülve egy valóban verhetetlen line-uppal várja a Budapest Park a goa és a trance szerelmeseit!

?Infected Mushroom?SKAZI?Yahel?XYU?Dj Hruscsov ?Oleg?Psyletzky?Danger?Botond?Boohna?

Bővebben

 

Küzdőtér

Jegyértékesítés: 

https://www.budapestpark.hu/events/infected-mushroom-skazi-yahel-mestertamas-20190712

Jegyinformáció:

  • Felelősséget csak a Budapest Parktól, vagy hivatalos partnereinktől (tixa.hu, Ticketportal, Simple mobil app) vásárolt jegyekért tudunk vállalni.
  • A jegyedet ne tedd közzé semmilyen felületen!
  • A budapestpark.hu oldalon vásárolt jegyedet nem kell kinyomtatnod! A telefonodon lévő jegy (QR kód vagy vonalkód) bemutatásával beléphetsz.

Korhatár a koncertekre:

16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.

Kevesebb

KIEMELT HELYSZÍNEINK (SKYBOXOK, LOUNGE-OK)
2024. MÁRCIUS 25 UTÁN KERÜLNEK NYILVÁNOS ÉRTÉKESÍTÉSRE


Fontos információk

16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.
21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.

Hallgasd meg őket!