LP
LP szívbe markoló dalaival tér vissza a Budapest Parkba
Határozott hangja és szívszaggató balladái – a Lost On You-val az élen - LP-t generációja egyik legszeretettebb énekes-dalszerzőjévé emelték. Korábban olyan sztároknak írt slágereket, mint Cher, Rihanna, Rita Ora vagy Christina Aguilera, majd kilépve a háttérből bebizonyította, hogy nemcsak a dalszerzéshez, de azok előadásához is hatalmas tehetsége van. Budapesten eddig háromszor hallhattuk slágereit, most pedig visszatér első hazai koncertje színhelyére, hogy újra vele énekelhessünk július 7-én, a Budapest Parkban.
LP, azaz Laura Pergolizzi 2016-ban megjelent, Lost On You című slágerével vált ismertté, amely pillanatok alatt került 18 ország toplistájának az élére. LP őszinte és közvetlen művész, a társadalmi konvenciókra fittyet hány, ugyanakkor közönsége felé ugyanolyan empátiával fordul, amelyet dalai is sejtetnek.
A jegyet minimum 1100 Ft kezelési költség terheli. A foglalást bármelyik lépésben leállíthatod.
Egy koncertre maximum négy jegyet tudsz vásárolni.
Küzdőtér
PL3 (1500 db)
18 200 Ft PL3 (1500 db)
20 200 Ft PL2
regisztrációs jegy - kerekesszékesek számára
Mastercard (bal) első terasz
Mastercard (bal) első terasz - érkezési sorrend
Mastercard (bal) középső terasz
Mastercard (bal) középső terasz - érkezési sorrend
Skybox
Yellow Skybox
Sajnos nincs találat az általad keresett kifejezésre:
Javaslatok
- Ellenőrizd, hogy helyesen írtad-e
- Próbálj meg más, vagy hasonló kulcsszóra keresni
Információk az előadókról
LP
Egyesült Államok
Fontos információk
Az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költség kerül felszámításra. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a fogyasztó felé. A kezelési költség összegéről a jegyértékesítési felületen tájékozódhatsz. Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban (nyitvatartás) megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra. További információkat ide kattintva találsz.
Korhatár info
A rendezvény látogatása 2 éves korig ingyenes.
16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten.
A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.