Csinibaba Táncdalfesztivál - Hello Tourist
Hello Tourist! - 2027-ben visszatér a Csinibaba Táncdalfesztivál
2027. május 27-én ötödik alkalommal kerül színpadra a Budapest Park és a Katona József Színház közös produkciója, a Csinibaba Táncdalfesztivál, ezúttal Hello Tourist! alcímmel. A Vajdai Vilmos rendezésében megvalósuló koncert-színház zenei világa az 1995 és 2005 közötti magyar könnyűzene rendkívüli sokszínűségéből építkezik.
Ez a zenei változatosság határozza meg a 2027-es műsor felépítését, miként a korszakot is: az ország megnyílt a világ felé, a világ felénk. Úgy a turizmus, mint a globális hatások tekintetében. Folyamatosan jelentek meg az új kulturális minták, miközben még erősen jelen voltak a korábbi évtizedek beidegződései is. Ez az időszak egyszerre volt felszabadult, modernitásra törekvő, egyben "nagyon magyar" és időnkénti esetlensége okán szórakoztató. A produkció ezt a kavalkádot szeretetteljes iróniával idézi meg.
Kiemelt szerepet kap a korszak erős és sajátos alternatív irányzata, ami mellett megjelenik a pop, a hiphop és a funk zenei világa is. A válogatásban egymás mellé kerülhet a művészi igényű alter, az underground, a rádiós pop-rock és a ma már mosolyfakasztó "trashelektró". Pontosan úgy, ahogy a kilencvenes évek végének és a kétezres évek elejének hazai kulturális közege is egyszerre volt sokféle.
A Katona József Színház társulata és a Budapest Park népszerű előadói tehát jövőre is különleges estével várják a Csinibaba Táncdalfesztivál rajongóit.
A produkció kizárólagos támogatója a Mastercard.
Zenei vezető: Meggyes Ádám
Dramaturg: Bíró Bence
Díszlet: Schnábel Zita
Jelmez: Szakos Kriszta
Vizuál/vetítés: Gloviczki Bernát, Kovács Bálint, Nagy Réka
Közreműködik a Duda Éva Társulat
Korrepetitor: Erős Csaba
Rendező: Vajdai Vilmos
Küzdőtér
küzdőtér - érkezési sorrend
13 999 Ft Elővét (4000 darab)
15 999 Ft Normál ár
Terasz jegyek
panoráma terasz ÁLLÓJEGY - érkezési sorrend
Hoppá (jobb) középső terasz ÁLLÓJEGY - érkezési sorrend
Hoppá (jobb) hátsó terasz ÁLLÓJEGY - érkezési sorrend


Mastercard (bal) középső terasz ÁLLÓJEGY - érkezési sorrend
Sajnos nincs találat az általad keresett kifejezésre:
Javaslatok
- Ellenőrizd, hogy helyesen írtad-e
- Próbálj meg más, vagy hasonló kulcsszóra keresni
Fontos információk a bejutáshoz
Az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költség kerül felszámításra. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a fogyasztó felé. A kezelési költség összegéről a jegyértékesítési felületen tájékozódhatsz. Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban (nyitvatartás) megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra. További információkat ide kattintva találsz.
Korhatár info
16 év alatt koncertjeink csak saját szülői/gondviselői felügyelettel vagy szülő/gondviselő által meghatalmazott nagykorú kíséretében látogathatók.
16-18 év közötti vendégeink előzetesen szülőjük/gondviselőjük által kitöltött szülői nyilatkozattal vehetnek részt a koncerteken.
A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.