Az extrémitás nagymesterei igazi jubileumi évet tartanak – az idén 15 éves zenekar rengeteg
meglepetéssel és újdonsággal készül az évforduló apropóján. Persze ez nem meglepő, hiszen Pásztor
Anna és csapata szereti egyébként is meghökkenteni a közönséget. Hogy ezúttal milyen váratlan
csavarokra számíthatunk, azt valószínűleg még senki sem tudja – de gyere el augusztus 24-én a
Budapest Parkba és sokkolódjunk együtt!
MENETREND:
18:00 Kapunyitas
19:00 Apey
20:15 Anna and the Barbies
Bővebben
https://www.budapestpark.hu/events/anna-and-the-barbies-20190824
16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el. 21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.
KevesebbSOS Gyermekfalvak x Budapest Park.
Támogasd adományoddal az állami gondoskodásba került, szülők nélkül élő fiatalok mentális egészségét.
16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.
21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.
A Budapest Park az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költséget számít fel. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a Jegyvásárló felé.
A forint összegben meghatározott kezelési költség a megvásárolni kívánt jegy árának 5%-a, de minimum 300 Ft, amit a jegyvásárlás során számítunk fel. Amennyiben a kezelési költség a jegyárhoz képest tört szám lenne, automatikusan a matematikai kerekítés szabályai szerint kerül kiszámolásra a fizetendő kezelési költség pontos összege.
A fenti szabály alól kivételt képezhetnek azok a rendezvények, melyek a Budapest Parkban, de nem a Budapest Park szervezésében jönnek létre (ún. bérlős rendezvények). Ilyen esetekben - a rendezvényszervező kérésére - a jegyvásárláskor felszámított kezelési költség összegének meghatározása eltérhet a jegyárankénti 5%-tól, melyről azonban a jegyvásárlás folyamatában előzetes tájékoztatást adunk.
Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban és bizonyos Ticketportal jegyirodákban megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra.
Bizonyos rendezvényekre értékesített jegyek vásárlása során SZÉP kártyát is elfogadunk. Az adott rendezvény esemény aloldalán jelöljük, ha nem fogadunk el SZÉP kártyát a fizetésnél, illetve ahol van lehetőség SZÉP kártyás fizetésre, ott a fizetési opciók között találja a vásárló a SZÉP kártya lehetőséget. SZÉP kártyával történő vásárlás során nem számítunk fel kezelési költséget.