Fábián Juli tragikusan fiatalon hunyt el 2017. december 16-án, hosszan tartó, türelemmel és erővel viselt betegség után. Az emlékére szervezett koncerten Juli egykori zenésztársai és barátai róják le tiszteletüket és elevenítik fel az énekesnő sokszínű munkásságát. A koncert programja Juli életpályáját követi végig azokon a dalokon keresztül, amiket Juli írt és rögzített, azon zenészek-énekesek tolmácsolásában, akikkel a legtöbbet lépett fel, és akikkel a legszorosabb baráti viszonyt ápolta. A koncert kiemelt blokkja lesz utolsó és legsikeresebb együttesének, a Zoohacker-rel közös hét fős "Fábián Juli & Zoohacker" zenekar fellépése, ahol Juli legkedvesebb nemzetközi és hazai pályatársai idézik fel legsikeresebb dalaikat.
https://www.budapestpark.hu/events/fabian-juli-emlekkoncert-20180506
16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el. 21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.
KevesebbSOS Gyermekfalvak x Budapest Park.
Támogasd adományoddal az állami gondoskodásba került, szülők nélkül élő fiatalok mentális egészségét.
16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.
21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.
A Budapest Park az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költséget számít fel. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a Jegyvásárló felé.
A forint összegben meghatározott kezelési költség a megvásárolni kívánt jegy árának 5%-a, de minimum 300 Ft, amit a jegyvásárlás során számítunk fel. Amennyiben a kezelési költség a jegyárhoz képest tört szám lenne, automatikusan a matematikai kerekítés szabályai szerint kerül kiszámolásra a fizetendő kezelési költség pontos összege.
A fenti szabály alól kivételt képezhetnek azok a rendezvények, melyek a Budapest Parkban, de nem a Budapest Park szervezésében jönnek létre (ún. bérlős rendezvények). Ilyen esetekben - a rendezvényszervező kérésére - a jegyvásárláskor felszámított kezelési költség összegének meghatározása eltérhet a jegyárankénti 5%-tól, melyről azonban a jegyvásárlás folyamatában előzetes tájékoztatást adunk.
Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban és bizonyos Ticketportal jegyirodákban megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra.
Bizonyos rendezvényekre értékesített jegyek vásárlása során SZÉP kártyát is elfogadunk. Az adott rendezvény esemény aloldalán jelöljük, ha nem fogadunk el SZÉP kártyát a fizetésnél, illetve ahol van lehetőség SZÉP kártyás fizetésre, ott a fizetési opciók között találja a vásárló a SZÉP kártya lehetőséget. SZÉP kártyával történő vásárlás során nem számítunk fel kezelési költséget.