Honeybeast – CINEMATRIP

HONEYBEAST - Budapest Park
2025.  augusztus 28. csütörtökKapunyitás 18:00 Koncertek Jegyek

SOS Gyermekfalvak x Budapest Park.
Támogasd adományoddal az állami gondoskodásba került, szülők nélkül élő fiatalok mentális egészségét.

Koncert infó

A szimfonikusokkal, kortárs balett tánccal  és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióra készül. Tarján Zsófi - aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak - erről lelkesen így nyilatkozott: „a kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl.” 

 

A Cinematrip tehát olyan utazást ígér, amely minden érzékszervünkre egyszerre hat: a Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre kelnek. A közel két órás koncerten csodás helyszínekre visznek, ahol közös élményeink univerzumait járjuk majd körbe, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig. A tavaszi, nagysikerű színháztermes turné után most először szabadtéren, a Budapest Park nagyszínpadára, monumentális méretben érkezik a CINEMATRIP. A felkészülés megkezdődött, az utazás augusztus 28-án indul.

Bővebben

Az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költség kerül felszámításra. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a fogyasztó felé. A kezelési költség összegéről a jegyértékesítési felületen tájékozódhatsz. Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban (nyitvatartás) és bizonyos Ticketportal jegyirodákban megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra. További információkat ide kattintva találsz.

Kevesebb

Válaszd ki, hova szóljon a jegyed!

A jegyet 5%, de minimum 300 Ft kezelési költség terheli. Részletes tájékoztatás a jegyválasztó felületen. A foglalást bármelyik lépésben leállíthatod.
Early bird (2025.05.09. 10:00-ig)
  • 6 999 Ft
+350 Ft kezelési költség
Mastercard (bal) első terasz

  • 15 999 Ft
+800 Ft kezelési költség
Mastercard (bal) középső terasz

  • 15 999 Ft
+800 Ft kezelési költség
Hoppá (jobb) középső terasz

  • 15 999 Ft
+800 Ft kezelési költség
K&H terasz

  • 15 999 Ft
+800 Ft kezelési költség

SOS Gyermekfalvak x Budapest Park.
Támogasd adományoddal az állami gondoskodásba került, szülők nélkül élő fiatalok mentális egészségét.


Fontos információk

16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.
 21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.

Hallgasd meg őket!