LP - Budapest Park

support: Perrin
LP - Budapest Park
2021.  szeptember 24. péntekKapunyitás 18:00 Koncertek Elmúlt esemény

Koncert infó

 

 2018-as Parkos debütálását követően újra önálló koncerttel tér hazánkba LP! A karizmatikus énekesnő kivételes tehetség - erről tesz tanúbizonyságot az, hogy olyan előadóknak írt dalokat, mint Cher, Rihanna, a Backstreet Boys, Rita Ora vagy Christina Aguilera. Néhány korábbi próbálkozás után egy fájdalmas szakítás élményét öntötte dalokba, és megszületett az azonnal a rádiós - és lemezeladási listákat meghódító, áttörést hozó Lost On You című lemez, amit 2018-ban egy újabb, Heart To Mouth című anyag követett. A különleges orgánumával, egyedi hangulatú popdalaival és persze védjegyének számító ukulelés hangszerelésével sikeressé vált LP visszatér a Budapest Park színpadára.

 

A kormányrendelet alapján az eseményre való belépést kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeink számára tudjuk biztosítani. A belépéssel kapcsolatos pontos technikai információkat az esemény előtt e-mailben megküldjük, illetve közzétesszük a Facebook-eseményben is.

 

Ha korábbi dátumra vásároltál jegyet, az automatikusan érvényes az új időpontra. A további lehetőségekről minden jegyvásárlónkat e-mailben tájékoztatjuk. Kérünk, kérdés esetén e-mailben keress minket: [email protected]

Az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költség kerül felszámításra. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a fogyasztó felé. A kezelési költség összegéről a jegyértékesítési felületen tájékozódhatsz. Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban (nyitvatartás: https://www.budapestpark.hu/pages/gyik#jegypenztar ) és bizonyos Ticketportal jegyirodákban megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra. További információ: https://www.budapestpark.hu/pages/gyik 
Bővebben

 

KIEMELT HELYSZÍNEINK (SKYBOXOK, LOUNGEOK) 2024. MÁRCIUS 25 UTÁN KERÜLNEK NYILVÁNOS ÉRTÉKESÍTÉSRE

Küzdőtér

Terasz jegyek

Terasz jeggyel jogosult vagy belépni a VIP bejáraton. A Teraszokról exkluzív helyről élvezheted a koncertet, és a koncert utáni bulit, továbbá elkülönített bárok, és mosdók állnak rendelkezésedre. A Terasz jegy megváltása nem biztosít ülőhelyet. A teraszokon található limitált számú ülőhely érkezési sorrendben foglalható el. A megváltott Terasz jegyedet a főpénztárban karszalagra cseréljük. A kapott karszalaggal a küzdőtér is látogatható.

 

Blues Skybox by Gloster

A „Blues Skybox by Gloster” helyszín a Budapest Park egyik legmagasabb pontján található légkondis, panorámás, 20 főre tervezett skybox, ahonnan garantáltan a legjobb kilátás nyílik a színpadra.

Single Skybox by Samsung

A „Single Skybox by Samsung” helyszín a Budapest Park egyik legmagasabb pontján található légkondis, panorámás, 15 főre tervezett skybox, a lehető egyik legjobb helyen, ahonnan a kedvenceidet biztosan pár méterről láthatod.

Indie lounge by Heineken 

Az „Indie Lounge by Heineken” egy 15 fő befogadására képes terasz, a lehető egyik legjobb helyen, ahonnan a kedvenceidet biztosan pár méterről láthatod.

Display Lounge by Continental

A „Display Lounge” egy privát VIP helyszín 15 fő részére a jobb oldali terasz színpadhoz legközelebb eső részén.


A koncertek után hajnalig tartó bulik várnak több helyszínen.

Jegyértékesítés: 

https://www.budapestpark.hu/events/lp-20200708

Jegyinformáció:

  • Felelősséget csak a Budapest Parktól, vagy hivatalos partnereinktől (tixa.hu, Ticketportal) vásárolt jegyekért tudunk vállalni.
  • A jegyedet ne tedd közzé semmilyen felületen!
  • A budapestpark.hu oldalon vásárolt jegyedet nem kell kinyomtatnod! A telefonodon lévő jegy (QR kód vagy vonalkód) bemutatásával beléphetsz.

Korhatár a koncertekre:

16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.

Kevesebb

KIEMELT HELYSZÍNEINK (SKYBOXOK, LOUNGE-OK)
2024. MÁRCIUS 25 UTÁN KERÜLNEK NYILVÁNOS ÉRTÉKESÍTÉSRE


Fontos információk

16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.
21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.

Hallgasd meg őket!