A Skillet a Budapest Parkban is bemutatja új albumát
A Skillet a 21. század egyik legsikeresebb rockzenekara. Az immáron 12 nagylemezzel büszkélkedő banda nem ismeretlen a hazai rajongók számára, legutóbb 2023-ban játszottak a Barba Negrában, most pedig legújabb, Revolution című albumukkal térnek vissza június 10-én, ezúttal a Budapest Parkba. A Skillet igazi sikertörténet: az 1996-ban alakult zenekar eddig 12 nagylemezt adott ki, közülük kettőt Grammy-díjra is jelöltek, emellett kettő kiérdemelte a platina és a dupla platina státuszt, kettő albumuk pedig bearanyozódott. Dalaik Marvel filmekben, a WWE és az NFL promói során is felcsendültek. A memphisi keresztény hard-rock zenekar keményen meg is küzd a sikerért, hiszen a szinte folyamatos dalírás mellett rengeteget vannak úton: a Songkick 2010-es listája alapján kiérdemelték az öt legkeményebben dolgozó banda egyikének címét is. Ennek is köszönhetjük, hogy a John Cooper, Korey Cooper, Jen Ledger és Seth Morrison alkotta banda többször eljutott hazánkba, minden alkalommal emlékezetes show-t adva.
BővebbenLegutóbb 2023-ban, Dominion című lemezükkel jártak a Barba Negrában. Most pedig a tavaly novemberben megjelent Revolution dalait mutatják be a magyar közönségnek, ráadásul eddigi legnagyobb önálló hazai koncertjükön, a Budapest Parkban, június 10-én a Live Nation szervezésében. A koncertre a jegyvásárlás elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesz elérhető február 19-én, 10 órától. A teljes körű jegyértékesítés február 21-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.budapestpark.hu oldalakon.
Az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költség kerül felszámításra. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a fogyasztó felé. A kezelési költség összegéről a jegyértékesítési felületen tájékozódhatsz. Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban (https://www.budapestpark.hu/
16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő vagy gondviselő által aláírt nyilatkozattal. A meghatalmazás-, illetve nyilatkozat sablonok ide kattintva érhetőek el.
21 óra után csak 18 éven felüliek léphetnek be a Parkba. Kivétel: 16-18 év közötti vendégek szülői kísérettel. 23 óra után csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak a Parkban.
Ennél az eseménynél NINCS SZÉP kártyás fizetési lehetőség.
A Budapest Park az online jegyértékesítés során az alap jegyáron felül kezelési költséget számít fel. Ez az online jegyvásárlás adminisztrációs díja a Jegyvásárló felé.
A forint összegben meghatározott kezelési költség a megvásárolni kívánt jegy árának 5%-a, de minimum 300 Ft, amit a jegyvásárlás során számítunk fel. Amennyiben a kezelési költség a jegyárhoz képest tört szám lenne, automatikusan a matematikai kerekítés szabályai szerint kerül kiszámolásra a fizetendő kezelési költség pontos összege.
A fenti szabály alól kivételt képezhetnek azok a rendezvények, melyek a Budapest Parkban, de nem a Budapest Park szervezésében jönnek létre (ún. bérlős rendezvények). Ilyen esetekben - a rendezvényszervező kérésére - a jegyvásárláskor felszámított kezelési költség összegének meghatározása eltérhet a jegyárankénti 5%-tól, melyről azonban a jegyvásárlás folyamatában előzetes tájékoztatást adunk.
Lehetőség van a helyszíni jegypénztárakban és bizonyos Ticketportal jegyirodákban megvásárolni a jegyet, mely esetben ez a kezelési költség nem kerül felszámításra.
Bizonyos rendezvényekre értékesített jegyek vásárlása során SZÉP kártyát is elfogadunk. Az adott rendezvény esemény aloldalán jelöljük, ha nem fogadunk el SZÉP kártyát a fizetésnél, illetve ahol van lehetőség SZÉP kártyás fizetésre, ott a fizetési opciók között találja a vásárló a SZÉP kártya lehetőséget. SZÉP kártyával történő vásárlás során nem számítunk fel kezelési költséget.